Pál apostolnak a thesszalonikai gyülekezethez írt második levele
1 Pál, Szilvánusz és Timóteus a thesszalonikai gyülekezetnek, Istenben, a mi Atyánkban és az Úr Jézus Krisztusban.
6 Mert igazságos dolog az Isten előtt, hogy szorongattatással fizessen azoknak, akik titeket szorongatnak, 7 nektek pedig, akik velünk együtt szorongattattok nyugalommal, amikor megjelenik az Úr Jézus az égből hatalmas angyalaival, 8 lángoló tűzben. Akkor megítéli azokat, akik nem ismerik az Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának, 9 akik örök pusztulással fognak lakolni távol az Úrtól és hatalmának dicsőségétől 10 azon a napon, amikor majd eljön, hogy megdicsőüljön az ő szentjeiben, és csodálják híveiben, ahogyan ti is hittetek bizonyságtételünknek.
11 Ezért imádkozunk is mindenkor értetek, hogy a mi Istenünk méltónak tartson titeket az elhívásra, és töltsön be titeket a jóban való teljes gyönyörűséggel és a hitnek cselekedeteivel, 12 hogy megdicsőüljön bennetek a mi Urunk Jézus Krisztus neve, és ti is őbenne, a mi Istenünknek és az Úr Jézus Krisztusnak kegyelméből.
2 TESSZALONIKA 2 ->